Pénzcsináló (Moneyball) - írta: Luke
Megosztás Tweet
Billy Beane (Brad Pitt) fiatalon komoly baseballtehetség volt, de profiként már nem bírt megfelelni az elvárásoknak. Élete azonban így is a sportág körül forog: ő az Oakland Athletics csapatának menedzsere, de a többi gárdához képest jóval szerényebb összegből kell gazdálkodnia, ráadásul legjobb játékosai eligazoltak a több pénzt ígérő elitklubokhoz. Billy megismerkedik Peter Branddel (Jonah Hill), egy fiatal matematikussal, akinek elmélete szerint nem feltétlenül kellenek drága játékosok a sikerhez, elegendő egy teljes adatbázis és a statisztikai adatok. Billy így gyakorlatilag fillérekért igazol le olyan játékosokat, akikről már mindenki lemondott, és megpróbál ütőképes csapatot faragni belőlük.

Bennett Millerre nem lehet azt mondani, hogy túl termékeny rendező lenne, a Pénzcsináló előtt mindössze egyetlen filmet készített, igaz, az a Capote volt, melynek főszerepéért Philip Seymour Hoffman Oscar-díjat kapott. Miller pedig nagyon érezhet valamit, mert második alkotását 6 kategóriában is jelölte az Akadémia. És a Pénzcsináló tényleg jó film, ugyanakkor egy kicsit nehezen befogadható.
Legalábbis azoknak, akik nem szeretik a baseballt, ugyanis 99%-ban "színfalak mögötti" jelenetek és a mérkőzések képei váltják egymást. A film eleje pedig kifejezetten lassú és egy kicsit vontatott is, egészen addig, míg össze nem áll a csapat. Bár nem szeretem a baseballt, mégis a meccsjelenetek a legjobbak, és akármennyire közömbösek is vagyunk a sportág iránt, garantáltan elkezdünk szurkolni a csapatnak.
Brad Pitt és Jonah Hill alakításáról röviden csak annyit írnék, hogy abszolút megérdemelték az Oscar-jelölést, és gond nélkül el is viszik a filmet a hátukon, de a többi szereplő is maximálisan a helyén van. Témája és hossza ellenére tehát érdemes időt szakítani a filmre, már csak Pitt és Hill miatt is, és talán még a baseballt is megszeretjük a végére egy kicsit. 7/10.
Eddig 1 komment érkezett
(
)
-
1. Isu
2012. 02. 06. 19:43
itt elmondhatod a véleményed! mit gondolsz?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.











Azért nálam se volt csalódás éppen a film,annak is örültem,hogy igaz történetet dolgozz fel és ehhez nagyszerű választás volt Brad,Hill a maga tömzsi alakjával meg mentalitásával hozta saját magát.
Nálam is egy erős 7 pont.