Hírek röviden 03.27.

Megosztás

- Joel Kinnaman egy interjúban azt mondta, hogy a Robotzsaru remake-ben lesznek visszautalások az eredeti filmre. A páncél azonban másmilyen lesz, és az arcát is láthatjuk majd benne.

- Érdekes dolgokat mondott Angelina Jolie a Maleficentről, ugyanis szerinte a karakter egyáltalán nem olyan gonosz, sőt, valójában egy nagyon jó ember, akiről példát vehetnek majd a fiatalok. Bár azt, hogy pontosan hogy fog kinézni, még nem tudja, de a szarvakat már megkapta, és a gyerekeknek nagyon tetszenek.

- Megkezdődött a Seventh Son forgatása, többek között Julianne Moore-ral és Jeff Bridgesszel a főszerepben.

- Channing Tatum és Mila Kunis a két kiszemelt a Jupiter Ascending főszerepeire, melynek forgatása még valamikor idén megkezdődik Lana és Andy Wachowski rendezésében.

- A Universal megszerezte E.L. James Fifty Shades of Grey című bestsellerének megfilmesítési jogait, mely egy fiatal milliárdos és egy főiskolás diáklány kapcsolatát mutatja be.

- Will Ferrell lesz a Crazy U producere és főszereplője is. Az Andrew Ferguson könyve alapján készülő film egy olyan apáról szól, aki mindent megtesz, hogy fia a - szerinte - legjobb főiskolára jusson be.

- Jane Fonda szerepelni fog a The Butler című életrajzi filmben, és az egykori first ladyt, Nacay Reagant formálja majd meg.

- A Black Forest Film Group szerezte meg Lex Hrabe és Thomas Voorhie Quarantine című regényének megfilmesítési jogait. A történet egy vírus elterjedéséről szól, már mindenkire halálos, aki már túl van a kamaszkoron.

írta: Luke, 2012. március 27. 15:57:38 - címkék: hírekröviden és kategóriák: hírek - még nincsenek kommentek

Még nincsenek kommentek. ()

itt elmondhatod a véleményed! mit gondolsz?

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.