Horror bejegyzései 
Red Riding Hood Trailer
Megosztás Tweet
Befutott a Catherine Hardwicke (Alkonyat) rendezésében készült Red Riding Hood című, Piroskás, gótikus horror feldolgozás előzetese, melyhez egy poszter is társult. A főszerepben Amanda Seyfried melett Max Irons, Virginia Madsen, Shiloh Fernandez, Gary Oldman, Julie Christie és Lukas Haas lesz látható. A produkciót március 11-én küldi az amerikai filmszínházakba a Warner Bros.

The Rite poszter
Megosztás Tweet
Anthony Hopkins ördögűzős horrorja, a The Rite is megkapta poszterét, melyet szintén részben Magyarországon forgattak. A bemutatónál asszem már mindent megemlítettem.

Red Riding Hood fotó az EW magazinban
Megosztás Tweet
A forgatási képek után az Entertainment Weekly közölte az első hivatalos Red Riding Hood fotókat. A produkció Catherine Hardwicke (Twilight - 2008) rendezésében készül Amanda Seyfried, Virginia Madsen, Shiloh Fernandez, Max Irons, Julie Christie, Gary Oldman és Lukas Haas főszereplésével.

első fotó a The Tall Man-ből
Megosztás Tweet
Pascal Laugier rendezésében, Jessica Biel, Teach Grant, William B. Davis, Samantha Ferrism és Jodelle Ferland főszereplésével készül a The Tall Man (A magas férfi) című thriller, melyben Biel egy olyan anyát fog alakítani, akinek a "The Tall Man" néven ismert férfi elrabolta gyermekét. Alább az első fotó látható a filmből, melyen Biel látható.

11-11-11 poszter
Megosztás Tweet
Darren Lynn Bousman (Fűrész II, III, IV és a Repo! - A genetikus) a Menny 11 kapujával fog foglalkozni következő filmjében, melynek a 11-11-11 címet adta. Amerikai premier 2011.11.11- én.

Red State poszter
Megosztás Tweet
Kevin Smith elkészült első horrorfilmje, a Red State utómunkálataival, melyhez egy teaser poszter látott napvilágot a napokban. (első fotó a filmből)

Ördög magyar poszter
Megosztás Tweet
Öt ember teljesen átlagos módon kezdi munkanapját Philadelphiában. Beszállnak egy irodaház liftjébe. Teljesen ismeretlenek egymás számára. Csak pár másodpercet szándékoznak a többiek társaságában tölteni, ám a fülke hirtelen elakad. A sors közbeszól. Feltárulnak a féléve őrzött titkok, és mindenkinek felelnie kell bűnéért.
A kezdetben csupán kényelmetlen helyzet lassan, de biztosan egyre rémületesebbé válik. Szörnyű dolgok történnek mindegyikükkel, és egyre valószínűbb, hogy az eseményeket közülük valaki irányítja. Végül kiderül az elképesztő igazság: egyikük maga az Ördög.
Miközben kívülről hasztalan próbálják kiszabadítani őket, a lift utasai rájönnek, csak akkor élhetik túl ezt a napot, ha szembeszállnak a gonosszal.
Az Ördög a The Night Chronicles című sorozat első darabja. A széria alkotója M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, Jelek), aki ezúttal fiatal tehetségekkel fogott össze, hogy vászonra vigye ijesztő történeteit. (magyar feliratos bemutató)
Hazai mozipremier: 2010. november 18. Forgalmazza: a UIP-Duna

korhatáros Fűrész 3D klip
Megosztás Tweet
Jövőhéten debütál a hazai mozikban is a Fűrész hetedik része, melyhez érkezett egy igencsak korhatásos jelenet.
DVD megjelenés: Kegyetlen titok (Sorority Row)
Megosztás Tweet
Mikor egy egyetemi csíny szörnyű fordulatot vesz, és az egyik lány meghal, a Theta Pi ház amúgy közkedvelt lányai úgy döntenek, hogy soha nem beszélnek a történtekről. Azonban a múlt kísérteni kezdi őket, mikor az évzáró bulik kellős közepén feltűnik egy mániákus gyilkos, hogy bosszút álljon.
Hazai DVD megjelenés: 2010. október 28.
Rendező: Stewart Hendler
Szereplők: Briana Evigan, Leah Pipes, Rumer Willis, Jamie Chung, AudrinaPatridge, Julian Morris, Margo Harshman, Matt Lanter, Carrie Fisher

Sikoly 4 (Scre4m) Teaser Trailer
Megosztás Tweet
Befutott a HD minőségű Sikoly 4 (Scre4m) teaser bemutató és ahogy ígértem már mutatom is. Amerikai bemutató április 15, míg a hazai egyenlőre sajnos ismeretlen.
Sikoly 4 poszterek
Megosztás Tweet
A teaser trailer után most poszterek érkeztek Wes Craven negyedik sikolyához.

a Sikoly 4 (Scream 4) kamerás teaser bemutatója
Megosztás Tweet
A Scream Awards 2010-en mutatták be a Sikoly 4 (Scream 4) teaser bemutatóját, melyet valaki volt olyan kedves és feldobott a netre. A tovább mögött viszont az Entertainment Weekleyben megjelent képek láthatóak a szereplőkről. Egyébként kedden, azaz holnap lesz elérhető a neten az előzetes!
Fűrész 3D magyar feliratos bemutató
Megosztás Tweet
Október 28-án mutatja be a Budapest Film a Fűrész-széria befejező részét, melyhez befutott a magyar feliratos előzetes.
DVD megjelenés: Tükrök 2.
Megosztás Tweet
A nyughatatlan holtak világába tükrök vezetnek át, és az egyik ilyen tükör előtt brutálisan meggyilkolnak egy nőt. Az áldozat szelleme kíméletlen bosszúhadjáratba kezd. Sorra levadássza mindazokat, akiket felelősnek tart szörnyű haláláért – véres nyomában csupán a bűnösök megcsonkított és kibelezett tetemei maradnak.
A kiszemeltek számára nincs menekvés…, nincs biztonságos hely, ahová bújhatnának…, nincs tükör, amelybe belenézhetnének!
Hazai DVD megjelenés: 2010. november 10.

And Soon The Darkness Trailer
Megosztás Tweet
Ma debütált az And Soon The Darkness (És hamarosan a sötétség) című horror előzetese, melyhez a héten már mutattam egy posztert. A produkcióban, ami az 1970-es azonos című film remakeje Amber Heard, Odette Yustman és Karl Urban lesz látható.
And Soon the Darkness (És hamarosan a sötétség) poszter
Megosztás Tweet
A Bloody-Disgusting weboldalon debütált az első poszter az And Soon the Darkness (És hamarosan a sötétség) című 1970-es brit thriller remakehez, melyben Amber Heard, Odette Yustman, Karl Urban és Adriana Barraza látható a főszerepben. (forgatási képek)

az első Red State fotó
Megosztás Tweet
Kevin Smith a twitterén közölte az első Red State forgatási képet.
A horrorban - ami egy pszichodráma lesz horrorisztikus elemekkel - Dermot Mulroney, Michael Angarano, Kyle Gallner, Stephen Root, Michael Parks és Kevin Pollak lesz látható a főszerepben.
Parks a meleg-ellenes nézeteiről ismert Westboro Baptista Egyház vezetőjét, Fred Phelps-t fogja megformálni.

Burke and Hare Trailer
Megosztás Tweet
Andy Serkis, Simon Pegg, Tom Wilkinson, Isla Fisher, Tim Curry és Jessica Hynes főszereplésével Piers Ashworth és Nick Moorcroft forgatókönyve alapján John Landis (Blues Brothers, Amerikába jöttem, Oscar, Beverly Hills-i zsaru 3.) rendezésében készült el a Burke and Hare című horror-vígjáték, melyhez befutott az első trailer.
A film igaz történeten alapul, melyben William Burke és William Hare az Egyesült Királyság sorozatgyilkos párosa voltak, akik áldozataik holttestét eladták boncolásra.
az Újabb parajelenségek (Paranormal Activity 2) második bemutatója
Megosztás Tweet
Október 21-én mutatja be az UIP-Duna a Paranormal Activity második részét, melyhez felkerült a netre egy új bemutató, ami lényegesen jobb mint az első.
képek a Fűrész 3D-ből
Megosztás Tweet
Október 28-án (jelen állás szerint) a hazai mozikban is bemutatják a Fűrész 3D-t, melyhez öt új fotót adott ki a Lionsgate. (magyar teaser poszter és bemutató)

Scream 4 az Entertainment Tonightban
Megosztás Tweet
Az Entertainment Tonight ma este többek között a Sikoly 4-el fog foglalkozni ugyanis véget ért a produkció forgatása (amit a rendező, Wes Craven jelentett be a twitterén). Megszólal majd a műsorban Neve, Courteney, David, Emma, Hayden és Wes Craven is. Alább egy rövid reklámja látható a műsornak.
a Chain Letter bemutatója és posztere
Megosztás Tweet
Nikki Reed (Twilight), Brad Dourif, Keith David, Betsy Russell, Ling Bai, Noah Segan, Clifton Powell és Brian Tee főszereplésével kerül az amerikai mozikba október 1-én (limitáltan) a Twisted Pictures égisze alatt a Chain Letter című horror, melyben egy mániákus férfi, Chain Man, azokat a tiniket öli meg, akik megszakítják a spamként szétküldött láncleveleit. (további két filmclip ezen a linken elérhető)
Az R besorolású produkció Deon Taylor rendezésében készült Diana Erwin, Michael J. Pagan és maga a rendező, Taylor forgatókönyve alapján.
a Fűrész 3D magyar teaser posztere
Megosztás Tweet

Ördög feliratos bemutató
Megosztás Tweet
A UIP-Duna november 18-án mutatja be Ördög (Devil) címmel, az M. Night Shyamalan ötlete alapján készült thrillert, melyben egy lift elakad egy toronyházban és a bennrekedtek egyike maga az ördög.
első Fright Night banner
Megosztás Tweet
2011. október 7-én mutatják be az amerikai mozikban a Fright Night (Frászkarika) című horror-vígjáték újráját, melyben Anton Yelchin, Imogen Poots, Colin Farrell, Toni Collette, David Tennant, Christopher Mintz-Plasse és Sandra Vergara lesz látható a főszerepben. A produkció Marti Noxon forgatókönyve alapján Craig Gillespie rendezésében készül.
A film középpontjában egy tini (Yelchin) áll, akinek meggyőződése, hogy az új szomszédja (Farrell) egy vámpír.
Alább a remake első bannere, melyen David Tennant látható.

francia Let Me In poszter
Megosztás Tweet

a sokadik Resident Evil: Afterlife poszer
Megosztás Tweet

Ördög reklámok
Megosztás Tweet
Chris Messina, Geoffrey Arend, Caroline Dhavernas, Jacob Vargas, Matt Craven, Bojana Novakovic, Logan Marshall-Green és Bokeem Woodbine főszereplésével szeptember 17-én érkezik az amerikai, míg november 18-án a hazai filmszínházakba az M. Night Shyamalan ötlete alapján készült horror, mely az Ördög magyar címet kapta.
A történet szerint egy lift elakad egy toronyházban. Ez mindennapos eset. Csakhogy itt a bennrekedtek egyike maga az ördög!
Amanda Seyfried a Red Riding Hood forgatásán
Megosztás Tweet

Sikoly 4 forgatás
Megosztás Tweet
A Michigan Movies and More -nak köszönhetően nézhetünk képeket és videót a Sikoly 4 forgatásáról, melyet Wes Craven jelenleg a michigani Ann Arbor-ban forgat Neve Campbell, Courteney Cox, David Arquette, Hayden Panettiere, Rory Culkin, Emma Roberts, Ashley Greene és Nico Tortorella főszereplésével.
Az AnnArbor.com viszont arról számolt be tegnap, hogy Neve Campbell és Matthew Lillard együtt vacsorázott, és olyan pletykák láttak napvilágot, hogy Lillard is visszatér, ám ezt Twitterén cáfolta.
For the record... NOT in SCREAM 4. Visiting the set and dinner with cast members does NOT equal SCREAM 4. I swear on my eyeballs.










